Szalai Barbara – aki megcsinálta a legjobb fagyizót
Mivel foglalkozol?
Pozsonyban működtetek egy fagyizót, amelynek mi vagyunk a tulajdonosai a családommal. Itt vagyok reggeltől estig, ha kell, akkor ők segítenek nekem, akár a nagymamám, az apukám, a testvérem is brigádozik, ha kell. A nyári szezonban körülbelül 26 ember dolgozik itt, két műszakban dolgozunk.
Jól fogadják a fagyizót?
Ez a legnagyobb sikerem, a világ második legjobb fagyizója vagyunk egy amerikai bolt után. A Ryanair is a 13 legjobb fagyizó között tart minket számon. Rengeteget írtak rólunk, tévében és rádióban szerepeltünk. De számomra a legnagyobb sikerem az, hogy az emberek visszajárnak, visszajönnek a fagyink miatt, mosolyognak, és amikor megölelnek azért, hogy “köszönöm, hogy vagy” csak úgy, hát az jó érzés. Az egészet 24 évesen kezdtem, a családom segített nekem, de emlékszem, hogy egyedül húztam be az ajtót a fagyizóba. Néha azt éreztem, hogy örök életemre egyedül maradok, mert lényegében lány is és fiú is vagyok egy személyben a vállalkozás körüli munkákat tekintve. Nehéz volt megszoknom, hogy korán kell kelnem és későn kell lefeküdnöm. Rengeteget sírtam a fáradságtól, attól, hogy nem tudok mit kezdeni néhány dologgal, de megérte
Miért pont a fagylalt?
Korábban proteinek forgalmazásával foglalkoztam, de nem volt hová nőnöm. Anyukám mutatott nekem egy tévéműsort, amiben egy néni fagyit gyártott. Ezen a ponton vettem magamnak egy repülőjegyet Bolognába, a Gelato egyetemre, egy oktatásra. Az első nap azt hittem, nem nekem való a csupa matek és kémia, amit ki nem állhattam már a gimnázium alatt sem, de utána szerelembe estem a mesterséggel. Pedig ez kifejezetten férfimunka, Olaszországban főként férfiak csináják a fagyit. Mára elértük azt a pontot, hogy minőségi, fantasztikus fagyit gyártunk, egyre jobbak és intenzívebbek lehetnek az ízek. Az első nap még ingyen osztogattam a fagyit, hogy jöjjenek az emberek, vettem magamnak egy kényelmes széket is, amin egész nap üldögélni akartam egyedül. Úgy képzeltem az egészet, hogy családias hangulat lesz, nem vártam hogy az emberek 40 percet állnak a sorban a fagyimért.
Okozott problémát a nyelvhasználat?
Soha nem éreztem azt, hogy nem tudom kifejezni, azt amit szeretnék, miközben eladok. Több nyelven beszélek, most tanulom az ötödik nyelvet, úgyhogy el tudok adni mindent, még a családomat is, ha kell.
Mit adott neked az iskola?
Az iskola nagyon szép emlékeket adott nekem, egy nagyon erős barátságot, ami azóta tart. És megadta az alapokat ahhoz, amivé váltam. Viszont annak vagyok a híve, hogy úgyis az élet tanítja meg az embert a legjobban, és ez így is van.
Mi a legszebb dolog, amire visszaemlékszel iskolás éveidből?
Sokat nevettem, nagyon sokat, a Duna-utcai öltözőkre, amik szerintem a mai napig híresek, ahogy a gondnok is. És vagy egy-két tanár, akire szívesen visszaemlékszek .
Ha újrakezdhetnéd, akkor más iskolát választánál-e?
Nem választanék más iskolát, azt, hogy miért, az nem tudnám megmondani, de automatikus, hogy oda mennék, mert magyar vagyok… talán azért. Meg a szüleim biztos oda íratnának be még egyszer. Semmi diszkrimináció nem ért, annak ellenére, hogy magyar vagyok, sőt még az újságok is úgy írják a nevemet, hogy Barbara Szalai, annak ellenére, hogy nem így vagyok anyakönyvezve. de szerintem ez inkább az előnyömre válik. Akárhányan járnak a fagyizóba, magyarok, németek, angolok, olaszok, mindenkivel el tudok beszélgetni. Pozsonyi magyarként nem ért hátrányos megkülönböztetés, azért mert magyar iskolába jártam
Borbély Alexandra – Cétény-Komárom-Budapest
Mivel foglalkozol?
Színésznő vagyok a Katona József színházban Budapesten, itt játszom estéről estére. Próbálok egy új darabot is Máté Gáborral, aki az igazgatóm, és ő volt az osztályfőnököm is a Színművészeti Egyetemen.
Hol végezted az iskoláid?
Nagycétényben, Nyitra mellett tanultam az általános iskolában, tulajdonképpen ott elkezdtem szavalóversenyekre járni, ahol elég jó eredményeket értem el. Majd eszembe jutott, hogy a komáromi Selye János GImnáziumban van egy Gimisz nevű színjátszócsoport, ami nagyon jó, mindenáron oda akartam menni, hogy színésznő lehessek – úgy gondoltam, hogy ott gyakorolhatom a mesterséget.
Bejött a számításod?
Csengel Mónika volt az, aki a Selye János Gimnázium Gimisz színjátszókörében külön is foglalkozott velem és felkészített a felvételikre. Pozsonyban és Budapesten is próbálkoztam, a harmadik rostáig jutottam, de egyetlen helyre sem kerültem be. Viszont Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója Budapestre hívott és megkérdezte, megpróbálnám-e a stúdiójukban a tanulást. Nagyon boldog voltam, elvállaltam és egy évet töltöttem ott Molnár Piroska, Jordán Tamás, Benedek Miklós, Vallo Péter tanárokkal, a következő évben Máté Gábor felvett a Színművészetire. Ezután a Katona József Színházba kerültem gyakorlatra a Kamrába. Jött a film, az első a Hacktion-sorozat volt, ahol egy bizonyítékszakértőt játszottam, megtanultam a filmezés technikáját. Ez később nagy hasznomra vált, például az Enyedi Ildikó filmnél, amivel megnyertük az Arany Medve díjat. A legnagyobb sikereim közé sorolnám Gotár Péterrel, a Katona József Színházhan az “Ahol a farkas is jó”-t, ami az első magyar női sorozatgyilkosról szólt – ebben a főszerepet játszottam, Jancsó Piroskát. Enyedi Ildikóval pedig a Testről és lélekről című filmünk, Arany Medvét nyert Berlinben. Nagyon-nagy munka van benne, én pedig nagyon boldog vagyok, hogy megkaptuk érte ezt a díjat.
Milyen érzés volt ennyire rangos díjat nyerni?
Épp játszottam a Kamrában az „Ahogy tetszik-ez”-t. Amikor Rosalindaként lejöttem a színpadról az egyik szerelmes jelenetből, az egyik kollégám ott várt és mondta nekem, hogy “Arany Medve”. Akkor elkezdtem sírni, annyira boldog voltam, viszont a töbiek figyelmeztettek, hogy még hátravan az előadás nagy része, szedjem össze magam. Így tudtam meg a hírt.
Mit adott Neked a magyar iskola?
Abból kifolyólag, hogy magyar iskolába jártam Szlovákiában, soha semmilyen hátrányt nem éreztem, sőt. Mindig azt gondoltam, hogy a kétnyelvűség, mint olyan egyszerűen beköltözik az életembe, és az csak a hasznomra válik a későbbiekben. A pozsonyi felvételin kamatoztathattam a szlováktudásomat, és magyarul is mondhattunk egy monológot. Arra is nagyon kíváncsiak voltak. Később pedig Budapesten a magyar is jól jött. Nagyon boldog vagyok, hogy a szüleim magyar iskolába adtak. Az iskolámtól mindig odafigyelést kaptam, és ha valakiben megmutatkozott valamilyen tehetség az osztálytársaim közül, akkor abba az irányba lettünk terelve. Amikor nekem például a szavalóversenyeken sikerem volt, akkor mindenki biztatott és nem azt mondták, hogy foglalkozzak inkább a mateamtikával, vagy azzal, amihez nem értek.
Változtatnál rajta?
Ha újrakezdhetném sem választanék más iskolát, mert a mai napig kedvesek számomra ezek az emlékek, amik az iskolához fűződnek.
Melyik tanárodat emelnéd ki név szerint?
Jaruska Izabella tanítónénit, aki az osztályfőnököm volt. És amikor megkaptam ezt a díjat, akkor is beszéltünk és felhívott hogy mennyire boldog és mennyire büszke rám.
Fiala János – a Duna utcáról a Harvardra
Mi az, amivel foglalkozol?
A fő tevékenységen az, hogy kutató vagyok. Elsősorban jogi kutatásokat végzek emberjogi területen és kisebbségi jogi területen, méghozzá a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetében. Emellett ügyvédként emberi jogi ügyekben képviselek klienseket Közép-Európa több országában, Szlovákiában, Magyarországon, Csehországban, illetve más országokban is.
Miként jutottál el idáig?
Fő érdeklődési területem az emberi jogok, ez már a gimnázium alatt kezdett kialakulni, mikor a politika iránt kezdtem érdeklődni. Később a jogi egyetemen ez megerősödött, viszont majdnem véletlenszerűen alakult úgy, hogy ilyen jellegű posztgraduális képzésre mentem és ezen a területen helyezkedtem el. Akkor már nagyon érdekelt, hogy miként tud egy ember jogászként, a hatalom, vagyis a kormányok által végrehajtott jogsértések ellen fellépni.
Hol végezted az iskoláidat?
Pozsonyban végeztem el a Közgazdaságtudományi Egyetemet, és ezzel párhuzamosan a Comenius Egyetem Jogi Karát. Később Budapesten a Közép-Európai Egyetemen végeztem el egy posztgraduális képzést emberjogi területen, majd a Harvard Egyetemen szerezte mesterdiplomát és doktori címet.
Érdekel az, amit csinálsz?
Igazából a személyes és a szakmai érdeklődésem is a a tágabb közép-európai régióhoz kötődik. Nagyon érdekes az átmenet, ahogy a kommunizmusból haladunk a liberális demokrácia felé, mindez számos torzulással jár. Az nem annyira érdekes számomra, hogy például a holland demokrácia kisebb problémáin agyaljak.
Miként kell elképzelni a jogászi tevékenységed?
Több ügyfelemet képviseltem sikerrel a Strasbourgi Emberjogi Bíróságon, nekünk adott igazat a bíróság, ennek hatására pedig több európai ország kénytelen volt megváltoztatni a jogrendszerében egyes dolgokat. Mondhatnám például Kiss Alajos esetét, aki fogyatékosként nem szavazhatott és miattunk lett választójoga. De egy-két fontosabb publikációmat is kiemelhetném. Nem tudom, hogy én voltam-e az első Közép-Európában, aki a Harward International Law Journalban publikált? Nem biztos, de mindenesetre ez világ legjobb nemzetközi emberi jogi folyóirata, és ott még diákként sikerült publikálnom. A Columbian Human Rights Journalban szintén publikáltam.
Jutott idő ennyi minden mellett a magánéletre is is?
Ez egy egyszerűbb kérdés, mert egyértelmű, hogy ott van a családom. Három kislányom van, négy és két évesek, a legfiatalabb hat hónapos. Most akad elég dolgunk velük, de ez egy nagyon nagy örömforrás.
Mit köszönhetsz az iskoládnak?
Az iskolám jelentősen hozájárult a kritikus szemléletmódomhoz. Ahhoz, hogy egy adott kérdést több oldalról is meg kell vizsgálnunk. Nincsen hivatalos narratíva, amit el kellene fogadnunk, mindig gondoljuk át, hogy aki mond, az miért mondja. És próbáljunk rájönni, hogynincs abszoszolut igazság és egy dolgot mindig több oldalról kell megvizsgálnunk. Több oldalról, több részletből összerakni azt ami a tényleges igazság lehet. Úgy érzem, már alapiskolában, amikor adott kérdésről teljesen mást olvastunk meg hallottunk az iskolában, mint ami a hivatalos diskurzusban elhangzott, kijött ennek a fontossága.
Ha újrakezdhetnéd, más iskolát választanál?
Semmiképp nem választanék másikat. Én nagyon elégedett vltam az iskolámmal és ezt én már akkor is tudtam, nem csak utólag magyarázom bele. Már akkor láttam, hogy nem csak tudományos, vagy oktatási szempontból, hanem a közösség miatt is fontos, amit megteremtett az iskola – nagyon erősen kötődtem hozzá.
Problémát jelentett a nyelvhasználat a későbbiekben?
Nekem nem voltak nyelvi nehézségeim, illetve az esetleges problémákra nem úgy néztem, mint egy külön nyelvi nehézség, ez is ugyanolyan akadály volt, mint a többi. Ahogy meg kellett tanulnom angolul később az egyetemi tanulmányaim során, úgy a szlovákot is tökéletesítenem kellett. De igazából nem volt ezzel problémám. Nyilván amikor egyetemre kezdtem járni, érezhető volt a különbség, nem is csináltam titkot belőle, hogy magyar vagyok. Volt akinek ez nem tetszett, a legtöbb embernek nem akadt ezzel problémája. És fokozatosan egyre jobb lettem a szlovák szakszókincs elsajátításában.